Az Emmánuel Közösség nyári tábora Zircen

Közösségünk második alkalommal szervezte nyári lelkigyakorlatos táborát Zircen, ahol a közösség tagjai és vendégei vettek részt, összesen 310 fő, 8 hónapostól 80 évesig. A program 2022. augusztus 3-án kezdődött Varga László püspök atya szentmiséjével és előadásával és 7-én, vasárnap ért véget. A résztvevők minden nap hallhattak tanítást, közösen ünnepeltük a szentmisét, volt alkalom beszélgetésre és délutánonként többféle műhelyből, fakultációból lehetett választani. Előadóink között volt Mohos Gábor püspök atya és Fábry Kornél atya, valamint a közösség több tagja. 

A nyitó és a záró estén vidám program volt a gyerekekkel együtt, a másik két estén elcsendesedés, irgalmasság-est várta a táborozók mellett a városból érkező vendégeket is, ezalatt a kicsik számára korosztályonként volt mozizás, játék. 

Az előadásoknak, a szentmiséknek illetve egyik éjszaka a csendes szentségimádásnak méltó színhelye volt a Zirci Ciszterci Apátság gyönyörű bazilikája, a többi program a Bagolyvár Fogadó és a Reguly Antal nevét viselő iskolák különböző épületeiben kapott helyet, a pénteki napon pedig egy közeli kegyhelyre, Jásdra látogattunk, ahol a szabadtéri mise után volt lehetőség kisebb-nagyobb kirándulásra is. 

A táborunkat bemutató riport, amelyet a Kossuth Rádió Vendég a Háznál műsora számára Geri Klára készített, meghallgatható a Médiaklikk, az Apple Podcasts és a Spotify oldalán.